2014. december 7., vasárnap

Tizenhetedik: Nem hagyok még egy embert a makacssága miatt meghalni

Drága Olvasóink! 

Köszönjük az eddig kapott megtekintéseket, feliratkozásokat, nagyon örülünk, hogy még így is, hogy alig van rész, itt vagytok, és támogattok minket :) Reméljük élvezni fogjátok ezt a részt, a következővel megpróbálunk sietni! 
Kisses,
C&A




Odabent meleg volt, és minden fényes. Wellingtonban aligha volt fűtés. Mindig kabátban aludtam.
- El sem hiszem, hogy megtaláltunk titeket! – mondta Rosa.
- Ebben a piciny erdőben nem nehéz. – mosolyodott el Mikey, miközben megölelte a lányt. A szemüveges fiú, azaz a túszulejtőnk nyakát vakargatva odajött hozzám.
- Bocs, hogy így rátok törtem, de tényleg baromi kicsi ez a fenyves, és minden betolakodótól tartok. – húzta el a száját. – Amúgy Sidney Jenkins vagyok, és ez a szüleim vadászbunkere volt. Amióta kitört az egész, itt lakok. – mosolyodott el.
- Én Hazel vagyok… - kezdtem a mondandómba, de Luke közbevágott.
- Kívülről fújja Sid, hogy kik vagytok, milliószor elmeséltem neki a sztorinkat. – nevette el magát. – De ők… khm. A két srác. Ők kik? – kérdezte.
- Devis és Fred. A legjobb barátaim közé tartoztak. Azon az estén, mikor először találkoztunk… Mikor még… - és nem tudtam kimondani. A torkomban lévő kis gombóc szúró érzése miatt nem engedett hangokat kimondani.
- Akkor még? – kérdezett vissza a fiú.
- Amikor még Arnold élt. – vágott közbe Fred. – Fréderic vagyok, Arnold volt legjobb barátja. Azon a napon mentünk volna kempingezni, de Devis megjelent. Nem hibáztatom ugyan, hisz nem tudhatta, hogy Hazelnek már új barátja van. Arnold otthagyta Hazelt, mert randit ígért Devisnek. – mesélt el mindent.
- Fred, fejezd be. – mondtam az orrom alatt. – Ezt mind tudja.
- Hazel, ugye tudod, tisztában vagy vele, hogy már megölted Arnoldot… - folytatni akarta, de elkapta a sírógörcs. – A barátnőmet… - mondta eltorzult hangon. – Ki jön még?! Megölöd a saját szüleidet?!
És itt tört el a mécses. Felemeltem hangom.
- Nem tehetek róla, hogy meghaltak, érted? NEM TEHETEK RÓLA! ARNOLD FAFEJŰSÉGE VOLT A PROBLÉMA, TUDOD? Nem azt mondtam, hogy hozzámegyek Devishez, vágod?! Nem mondtam Norának, hogy rúgja be azt a kurva ajtót! – ordítottam az arcába. – NEM MONDTAM APÁMNAK, HOGY VÉDJEN MEG A BANDITÁKTÓL, AKIK MEGLŐTTÉK, ÉS ÁTVÁLTOZOTT! – zuhantam a földre.
- MEG FOGOD ÖLNI LUKE-OT IS, ÉS MINDEN KÖRNYEZETEDBEN LÉVŐ SZEMÉLYT! – ordított vissza.
Nem tudtam mást tenni. Se kép, se hang, nem hallottam semmit, elfutottam. A fenyők között szlalomozva, könnyeimmel harcolva futottam. Nem tudtam hová, csak el. Aztán már csak azon vettem észre magam, hogy elcsúsztam. Egy hatalmas jégtavon feküdtem. Éreztem, ahogy alattam repedezik a jég. Felálltam, és azzal a mozdulattal be is tört. A víz hideg volt. Próbáltam felkúszni a betört jég szélén, de csak még nagyobb lett a lyuk.
- Segítség! - kiabáltam abban a pillanatban, amint ki tudtam dugni a fejem a vízből. Megpróbáltam belekapaszkodni a betört jég szélébe anélkül, hogy ránehezednék, de az csak tovább tört. A sikításom valószínűleg idevonzott minden élőholtat, ugyanis valami beleakadt a kezembe. Zombi, vigyél el ebből a retek világból, kérlek..
Nem zombikéz volt, hanem egy igen hideg, emberi kéz, ami felfelé húzott. Fred volt az, de Sid is vele volt.
- Jézusom Hazel, jól vagy?
- Igen basszus, beleestem egy jéghideg tóba, de jól vagyok, köszönöm. - válaszoltam.
Megforgatta a szemeit, majd előhúzott egy dzsekit a táskájából.
 - Vedd fel ezt - gyorsan levettem a vizes pulcsimat, és magamra kaptam, majd odabújtam hozzá. A fogaim vacogtak, és alig kaptam levegőt a sírástól.
- Miért.. - kezdtem.
- Ne mondj semmit, csak fuss - intett a háta mögé, ahonnan özönlöttek az élőholtak. - SID! Gyere!
- Menjetek! Feltartom őket, nemsokára utánatok megyek! Várjatok meg a házban. Sietek! - elővette a vadászpuskáját, és csendben várta, hogy a zombik közelebb érjenek.
- Ne butáskodj, nem hagyok még egy embert a makacssága miatt meghalni! - amennyire csak tudtam, megpróbáltam gyorsan odaszaladni hozzá, és elkezdtem ráncigálni.
- Nem, Hazel, menjetek! Mondom, tartom a frontot!
- Baszki gyere már, mindjárt ideérnek! Szerinted egy sereg zombival eltudsz bánni egyedül?
Egy sóhajtás kíséretében megindult, én pedig futásnak eredtem, és csak húztam magam után. Ahogy letette a lábát a jégre, az beszakadt alatta, engem húzott magával, elhasaltam a jégen, és bevertem a fejem.
- FRED! SEGÍTS! - eszeveszett tempóban próbáltam felülni és felhúzni Sidet, mielőtt halálra fagyott volna.
- Mi a f... - Fred segítségével sikerült kihúzni Sidet, aki vacogva próbált levegőhöz jutni, én pedig elvettem tőle a fegyverét, és elkezdtem lőni a közeledő csordát.
- Indulás! - vezényeltem, majd elkezdtünk futni.
Ahogy visszaértünk, feltéptem az ajtót, mire mindenki felkapta a fejét. Lefektettem Sidet a tűz mellé, majd hoztam pár pokrócot és párnát, betakargattam, és hoztam egyet takarót magamnak is, mert a hidegtől már nem tudtam mozogni.
Luke idesietett hozzám, és betakargatott, majd magához húzott, és próbált felmelegíteni.
- Miért kellett elmenned? - suttogta.
- Luke, én nem vágyom arra, hogy mindenki szemében én legyek a szar. Frednek igaza van, mindenkit elpusztítok.
- Hazel, ez nem igaz, nem a te hibád volt!
- Ó igen? Akkor miért volt az, hogy odakint, a jeges tavon megrepedt alattam a jég, beleestem, Fredék kiszedtek, és mikor húztam volna el Sidet, ő alatta is beszakadt a jég? Mondd már meg, hogy mi a faszomat csináljak már? Üljek itt a sarokban, meg se mozduljak, hogy még véletlenül se legyen senkinek semmi baja? - a végét már kiabáltam. Mindenki minket nézett.
- Hazel! Te nem tehetsz semmiről, érted? Ha te nem lennél, valószínűleg már mi sem, mi lenne velem, velünk nélküled? Hazzy, kérlek... - Luke kezei közé fogta az arcomat, és simogatta azt.
- Istenem.. - sóhajtottam, majd letöröltem a könnyeimet.
- Hazel.. - Mikey felállított, és odahúzott a kanapéra. A kezembe nyomott egy bögre teát, majd mélyen a szemembe nézett.
- Ha tudnám, hogy miért vagy ilyen makacs.. - kezdett nevetni.
Elmosolyodtam, majd letettem a bögrét az előttem lévő dohányzóasztalra.
- Mit szeretnél mondani? - magamra húztam a takarót, ugyanis kezdtem megint szétfagyni. Kíváncsian vártam Gordon barátunk válaszát, aki szólásra nyitotta a száját, de egy köhögés megzavarta benne. Odakaptam a fejem a hang irányába, majd felálltam, és elindultam a tűzhely felé. Készítettem egy kis mentateát Lukenak, és leültem mellé.
- Megfáztál? - kérdezte Calum a szoba másik végéből.
- Ezek szerint. Kicsit fáj a torkom - vonta meg a vállát a fiú.
- Baszod Luke, ezt nehogy félvállról vedd! Tudod te milyen veszélyes ilyenkor megfázni? Azonnal ki kell gyógyítanunk! Ash, kérlek főzz még teát!
Ledobtam magamról a takarót, és betakartam vele Lukeot.
- Hazel, nyugodj már le egy kicsit, kutya bajom. - Luke megfogta a karomat, és belehúzott az ölébe.
Lassan közeledve megcsókolt.
- Szeretlek. - suttogtam.
- Szeretlek, Hazzy.

4 megjegyzés:

  1. hali! :)
    Én még csak ma délután kezdtem el olvasni a sztorit de egyszerűen beleszerettem! *.*
    Nagyon várom már a kövi részt!
    Hajrá! :)

    VálaszTörlés
  2. hali! :)
    Én még csak ma délután kezdtem el olvasni a sztorit de egyszerűen beleszerettem! *.*
    Nagyon várom már a kövi részt!
    Hajrá! :)

    VálaszTörlés
  3. Ohhhhhh de cukik :33. Nem tudom hogy miért nem írtad eddig tovább de jobb lenne ha nem a zombi apokalipszis közepén hagynád abba!! Nagyon jó! Én meg nem találkoztam ilyen történettel, de nagyon tetszett. Szeretem a zombikat (ne azt gondold hogy az vagyok csak egyszerűen jók) és a walking deadre emlékeztett.
    Mikora akarod hozni a kövi részt?

    VálaszTörlés
  4. Szia! Meg csak most keztem el olvasni is nagy jo *-* ..gondolom mar nem lesz tobb resz..de örülnék ha folytatnád..:)

    VálaszTörlés