![I hate you because I love you[Luke Hemmings Fanfiction]](http://1.bp.blogspot.com/-MIreLbNTt_A/U9TTSauBPGI/AAAAAAAAABM/J2DeGB-cf2E/s840/49.png)
Sziasztok!
Ha vasárnap, akkor új Can You Feel My Heart (CYFMH) rész, immáron a kilencedik. Tegnap megjelent a történetünk trailere, amit a menüben is megtalálhattok. Nagyon örülünk annak, hogy egyre többen olvassátok, és tetszik nektek amit csinálunk. Millió ölelést ♥
xx, Ade&Connie
Ha vasárnap, akkor új Can You Feel My Heart (CYFMH) rész, immáron a kilencedik. Tegnap megjelent a történetünk trailere, amit a menüben is megtalálhattok. Nagyon örülünk annak, hogy egyre többen olvassátok, és tetszik nektek amit csinálunk. Millió ölelést ♥
xx, Ade&Connie
Másnap
reggel arra keltem, hogy valaki paskolgatja a karomat.
- Hhm? - miután kinyitottam a szemem, megláttam, hogy Liz az. Amint észrevette, hogy felébredtem, mosolyra görbült a szája.
- Jó reggelt, Hazel! Csomagolj össze, délben indultok tovább. – mondta Liz kedves, de kissé meggyötört hangon, mintha annyira sok mindent kellene összeszednem. Egy táskám volt, megrohadt szendvicsekkel, és pár biszbasszal. Mielőtt reagálni tudtam volna, valaki megszólalt.
- Miért pont délben? Ez nem igazság... Legalább hagynátok ebédelni... - fakadt ki Michael, majd ledobta magát mellém.
- A buszon is tudsz enni. - Ütögettem meg a vállát.
- De az nem ugyan az! – nyafogott tovább, mint egy kislány. Kinyílt az ajtó, és Ashton lépett be rajta, kezében egy fényképezővel.
- Ash, te mit csinálsz? - kérdeztem.
- Megörökítek mindent, hogy legyen mit nézegetni. Majd... valamikor. – nyomogatta a gép gombjait. Luke és Hans kezükben kisebb élelmiszercsomagokkal léptek be az ajtón, mögöttük a szüleim, és nagyi kezében Ginny.
- Remek, mindenkit felkeltettetek, csak engem nem?
- Fent vagy, nem? Különben is, örülj, hogy nem Luke keltett fel - ült le velem szemben a szőnyegre Calum.
- Vicces kedvedben vagy? - kérdeztem szemrehányóan.
- Igen. - válaszolt, majd kezeit összefonta a mellkasa előtt.
- Ne legyél - kacsintottam rá, majd kisétáltam a fürdőszobába, rendbe szedni magam.
Beleborzongtam, amikor beléptem. Sosem fogom elfelejteni azt a napot, mikor ott ültem a lány mellkasán, kezemben a körömreszelővel, és csak néztem, ahogy a feje alatti vértócsa kiterjeszkedik. Félve néztem a ponyvával eltakart ablakra, amit betört, mikor rám akart támadni. Gyors akartam lenni. Megnyitottam a csapot, nem érdekelve, hogy a víz hideg, megmostam az arcom, a hajamat pedig hanyagul kibontottam. Újra az ablak üvegét pótló ponyvára néztem. Nagyot sóhajtva az ajtóhoz mentem, majd lenyomtam a kilincset.
- HAZEL, SEGÍTS HANSNEK A KANAPÉNÁL! – mutatott rám ordítva Mikey. Nem tudtam mi volt. A szemem csak a négy srácon volt, aki a bejárati ajtót nyomva erőlködtek. Hans a nevemet kiáltotta, így gyorsan odasiettem hozzá, majd az ujjaimat a kanapé aljára csúsztattam. Felemeltük, majd a fiúk mögé mentünk.
- HÁROMRA! – mondta Hans.
- EGY! – kezdte Ash.
- KETTŐ! – folytta Cal.
- HÁROM! – mondtuk egyszerre, majd a fiúk elfutottak az ajtótól, mi pedig betoltuk elé. Miközben kissé felszabadult a rés, láttam a szürke benyúló kezek közül párat. Még felpakoltak néhány szekrényt a kanapéra, de minél többször próbálták feltörni, annál ingatagabb volt. Kinéztem az ablakon. Rohanó emberek, utánuk sántikáló holtak. Egy csorda.
- Mi ez? – kérdeztem kétségbeesetten.
- A város végében még nem volt teljesen kész a fal… - vakarta a fejét Luke. A számhoz kaptam a kezem. Egyre hangosabban dörömböltek az ajtón.
- Mindenki kapja fel a táskáját, legyen indulásra készen! – mondta Mikey. Úgy érzem, ő a vezér nálunk. Elszaladtam a nappaliba, majd felkaptam a terepszínű rongytáskámat. Anyu és nagyi ügyetlenül álltak egymásba kapaszkodva. Láttam rajtuk, hogy képtelenek lesznek futni. Főleg nagyi. Liz közben a pincekulcsot kereste, amit a vészhelyzet esetén használnak, tele van étellel, és van is ott egy mosdó. Apu a késeket élezte, Hans pedig remegő kézzel töltötte fel a puskáját. Ginny hátán a táskájával a plüss nyusziját szorongatta. A zsebembe nyúltam. Ott volt a körömreszelő. Nagyot nyelve vártam, mikor törnek be.
- Kimegyek megtisztítani az utunkat! – húzta fel a fegyverét Hans. Időnk sem volt válaszolni. Felnyitotta az ablakot, majd kiugrott. Ash gyorsan visszazárta.
- Apu! – sikított fel Ginny. Pánikhelyzet volt. Nem tudtuk mit tegyünk. Csak kiabálások, sírógörcsök voltak abban a pillanatban. Így telt el tíz perc. Előttem futkároztak az emberek, a dobozokból áttéve a hátizsákokba mozdulatok. Az ajtó egyszer csak nagyot reccsent. A tetejét kitörték a félfából.
- Indulnunk kell! – kiáltott Mikey.
- Merre, Mikey, merre? - kérdeztem.
- Johnny kint vár minket a hátsókertben a busszal! Sietnünk kell! – mondta Cal. Ránéztem anyára. Láttam rajtuk, hogy nem tudnak odáig elmenni. Fáradtak voltak, éhesek. Nem apokalipszisre teremtette őket az ég. Odaszaladtak hozzájuk. Anyu arcát a két kezembe fogtam, majd megpusziltam a homlokát.
- Menj le Lizzel, és a többiek anyukájával! Vigyázzatok egymásra! – súgtam oda neki. Nem válaszolt csak szemét behunyva bólintott. Mamának is adtam egy gyors puszit, majd odasiettem Lukehoz. Remegtem, de próbáltam erősnek látszani. A fiúk is búcsúzkodtak. Apu anyának adott egy puszit. Összeszorult a szívem.
A pincén keresztül felmentünk a kertben lévő vízelvezető tartályba, aminek a tetejét kilökve a kertben találjuk magunkat. Apu lassan felnyitotta, és szétnézett. A kert tiszta volt. Hans viszont sehol. Gyorsan kimásztunk mindnyájan. Luke volt az utolsó, előtte én, de először felemeltem Ginnyt. Luke a fenekemnél fogva feltolt. Kicsit elpirultam, és normál helyzetben meg is jegyeztem volna, hogy hékás Öcskös, nincsen fogdosódás, de azt hiszem nincs már többet olyan, hogy normál helyzet. A busz viszont nem volt a helyén. Fogalmunk sem volt mit tegyünk. De öt halott a kerítésen kívül volt. Próbáltak átjutni, de megakadályozták a fehér kis fadeszkák. De nem sokáig. A súlyukkal ránehezedve betörték azt, hasra estek, és felénk kúszva közeledtek. Calum és Mikey lelőtte őket, de a zaj csak többet vonzott ide.
- Át kell futnunk a parkon keresztül. – mondta Ash.
- Elmegyünk a kikötőbe, és megnézzük, van e hajó. – bólintott rá Michael. Nem volt időnk veszekedni, mindenkinek tetszett az ötlet. Kétségbeesetten apára néztem, ami bátorítóan mosolygott. Vagy legalább is próbált. Kimentünk a kertből, Cal újra lelőtte a két legközelebbi zombit. A levegővételem zihált volt, nem hallottam semmit. Mintha egy némafilm lett volna az egész, lassított felvétel. Egyetlen holtat kellett leszúrnom. Behunytam a szemem, és megtettem. Már nem volt annyira nehéz. De még is, remegtem a tudattól, hogy ölök. Pedig a képzeletemben annyiszor lejátszott, mikor a matek tanárnőt lelövöm, vagy éppen az idegesítő Grincht, aki állandóan nyávogott, és hatszor nagyobb melltartót hordott, mint kéne. De nem. Ez hatszor nehezebb, mint gondolnák. Valamelyest viszont egy jutalom, hogy nem kell többet szenvednie. A kezem ismét teli volt fekete vérrel. Sokáig nézegettem, de Luke elkapta a kezem, és hurcolni kezdett. Megláttunk magunk előtt egy lányt. A csuklóját elkapta egy zombi. A lány ordítozva próbálta maga mellől ellökni. Mikey odafutott, és fejbe lőtte a holtat. A lány csak nézte a srácot, de ő a kezét megfogva magával rántotta.
A park aránylag tiszta volt, maximum tíz zombival találkoztunk. Inkább a kertváros volt velük tele, az emberek miatt. Miutána végére értünk, a park vasajtaját bezártuk.
A kikötő messzinek tűnt, de igazából közel volt. Fáradtan álltunk meg a stégnél. Teljes csend volt. Néhány sikoly jött a hátunk mögül.
- Nem volt ez túl gáz… - lihegte Ash.
- Mivel össz-vissz voltak harmincan. – forgatta a szemeit Calum. A fiúk elindultak szétnézni a parton. Ottmaradtam Ginnyvel a térdemre támaszkodva pihenni.
- Apu vissza fog jönni? – kérdezte vékony hangon. Nem tudtam mit válaszoljak. Az igazságot, vagy amit hallani szeretne.
- Hhm? - miután kinyitottam a szemem, megláttam, hogy Liz az. Amint észrevette, hogy felébredtem, mosolyra görbült a szája.
- Jó reggelt, Hazel! Csomagolj össze, délben indultok tovább. – mondta Liz kedves, de kissé meggyötört hangon, mintha annyira sok mindent kellene összeszednem. Egy táskám volt, megrohadt szendvicsekkel, és pár biszbasszal. Mielőtt reagálni tudtam volna, valaki megszólalt.
- Miért pont délben? Ez nem igazság... Legalább hagynátok ebédelni... - fakadt ki Michael, majd ledobta magát mellém.
- A buszon is tudsz enni. - Ütögettem meg a vállát.
- De az nem ugyan az! – nyafogott tovább, mint egy kislány. Kinyílt az ajtó, és Ashton lépett be rajta, kezében egy fényképezővel.
- Ash, te mit csinálsz? - kérdeztem.
- Megörökítek mindent, hogy legyen mit nézegetni. Majd... valamikor. – nyomogatta a gép gombjait. Luke és Hans kezükben kisebb élelmiszercsomagokkal léptek be az ajtón, mögöttük a szüleim, és nagyi kezében Ginny.
- Remek, mindenkit felkeltettetek, csak engem nem?
- Fent vagy, nem? Különben is, örülj, hogy nem Luke keltett fel - ült le velem szemben a szőnyegre Calum.
- Vicces kedvedben vagy? - kérdeztem szemrehányóan.
- Igen. - válaszolt, majd kezeit összefonta a mellkasa előtt.
- Ne legyél - kacsintottam rá, majd kisétáltam a fürdőszobába, rendbe szedni magam.
Beleborzongtam, amikor beléptem. Sosem fogom elfelejteni azt a napot, mikor ott ültem a lány mellkasán, kezemben a körömreszelővel, és csak néztem, ahogy a feje alatti vértócsa kiterjeszkedik. Félve néztem a ponyvával eltakart ablakra, amit betört, mikor rám akart támadni. Gyors akartam lenni. Megnyitottam a csapot, nem érdekelve, hogy a víz hideg, megmostam az arcom, a hajamat pedig hanyagul kibontottam. Újra az ablak üvegét pótló ponyvára néztem. Nagyot sóhajtva az ajtóhoz mentem, majd lenyomtam a kilincset.
- HAZEL, SEGÍTS HANSNEK A KANAPÉNÁL! – mutatott rám ordítva Mikey. Nem tudtam mi volt. A szemem csak a négy srácon volt, aki a bejárati ajtót nyomva erőlködtek. Hans a nevemet kiáltotta, így gyorsan odasiettem hozzá, majd az ujjaimat a kanapé aljára csúsztattam. Felemeltük, majd a fiúk mögé mentünk.
- HÁROMRA! – mondta Hans.
- EGY! – kezdte Ash.
- KETTŐ! – folytta Cal.
- HÁROM! – mondtuk egyszerre, majd a fiúk elfutottak az ajtótól, mi pedig betoltuk elé. Miközben kissé felszabadult a rés, láttam a szürke benyúló kezek közül párat. Még felpakoltak néhány szekrényt a kanapéra, de minél többször próbálták feltörni, annál ingatagabb volt. Kinéztem az ablakon. Rohanó emberek, utánuk sántikáló holtak. Egy csorda.
- Mi ez? – kérdeztem kétségbeesetten.
- A város végében még nem volt teljesen kész a fal… - vakarta a fejét Luke. A számhoz kaptam a kezem. Egyre hangosabban dörömböltek az ajtón.
- Mindenki kapja fel a táskáját, legyen indulásra készen! – mondta Mikey. Úgy érzem, ő a vezér nálunk. Elszaladtam a nappaliba, majd felkaptam a terepszínű rongytáskámat. Anyu és nagyi ügyetlenül álltak egymásba kapaszkodva. Láttam rajtuk, hogy képtelenek lesznek futni. Főleg nagyi. Liz közben a pincekulcsot kereste, amit a vészhelyzet esetén használnak, tele van étellel, és van is ott egy mosdó. Apu a késeket élezte, Hans pedig remegő kézzel töltötte fel a puskáját. Ginny hátán a táskájával a plüss nyusziját szorongatta. A zsebembe nyúltam. Ott volt a körömreszelő. Nagyot nyelve vártam, mikor törnek be.
- Kimegyek megtisztítani az utunkat! – húzta fel a fegyverét Hans. Időnk sem volt válaszolni. Felnyitotta az ablakot, majd kiugrott. Ash gyorsan visszazárta.
- Apu! – sikított fel Ginny. Pánikhelyzet volt. Nem tudtuk mit tegyünk. Csak kiabálások, sírógörcsök voltak abban a pillanatban. Így telt el tíz perc. Előttem futkároztak az emberek, a dobozokból áttéve a hátizsákokba mozdulatok. Az ajtó egyszer csak nagyot reccsent. A tetejét kitörték a félfából.
- Indulnunk kell! – kiáltott Mikey.
- Merre, Mikey, merre? - kérdeztem.
- Johnny kint vár minket a hátsókertben a busszal! Sietnünk kell! – mondta Cal. Ránéztem anyára. Láttam rajtuk, hogy nem tudnak odáig elmenni. Fáradtak voltak, éhesek. Nem apokalipszisre teremtette őket az ég. Odaszaladtak hozzájuk. Anyu arcát a két kezembe fogtam, majd megpusziltam a homlokát.
- Menj le Lizzel, és a többiek anyukájával! Vigyázzatok egymásra! – súgtam oda neki. Nem válaszolt csak szemét behunyva bólintott. Mamának is adtam egy gyors puszit, majd odasiettem Lukehoz. Remegtem, de próbáltam erősnek látszani. A fiúk is búcsúzkodtak. Apu anyának adott egy puszit. Összeszorult a szívem.
A pincén keresztül felmentünk a kertben lévő vízelvezető tartályba, aminek a tetejét kilökve a kertben találjuk magunkat. Apu lassan felnyitotta, és szétnézett. A kert tiszta volt. Hans viszont sehol. Gyorsan kimásztunk mindnyájan. Luke volt az utolsó, előtte én, de először felemeltem Ginnyt. Luke a fenekemnél fogva feltolt. Kicsit elpirultam, és normál helyzetben meg is jegyeztem volna, hogy hékás Öcskös, nincsen fogdosódás, de azt hiszem nincs már többet olyan, hogy normál helyzet. A busz viszont nem volt a helyén. Fogalmunk sem volt mit tegyünk. De öt halott a kerítésen kívül volt. Próbáltak átjutni, de megakadályozták a fehér kis fadeszkák. De nem sokáig. A súlyukkal ránehezedve betörték azt, hasra estek, és felénk kúszva közeledtek. Calum és Mikey lelőtte őket, de a zaj csak többet vonzott ide.
- Át kell futnunk a parkon keresztül. – mondta Ash.
- Elmegyünk a kikötőbe, és megnézzük, van e hajó. – bólintott rá Michael. Nem volt időnk veszekedni, mindenkinek tetszett az ötlet. Kétségbeesetten apára néztem, ami bátorítóan mosolygott. Vagy legalább is próbált. Kimentünk a kertből, Cal újra lelőtte a két legközelebbi zombit. A levegővételem zihált volt, nem hallottam semmit. Mintha egy némafilm lett volna az egész, lassított felvétel. Egyetlen holtat kellett leszúrnom. Behunytam a szemem, és megtettem. Már nem volt annyira nehéz. De még is, remegtem a tudattól, hogy ölök. Pedig a képzeletemben annyiszor lejátszott, mikor a matek tanárnőt lelövöm, vagy éppen az idegesítő Grincht, aki állandóan nyávogott, és hatszor nagyobb melltartót hordott, mint kéne. De nem. Ez hatszor nehezebb, mint gondolnák. Valamelyest viszont egy jutalom, hogy nem kell többet szenvednie. A kezem ismét teli volt fekete vérrel. Sokáig nézegettem, de Luke elkapta a kezem, és hurcolni kezdett. Megláttunk magunk előtt egy lányt. A csuklóját elkapta egy zombi. A lány ordítozva próbálta maga mellől ellökni. Mikey odafutott, és fejbe lőtte a holtat. A lány csak nézte a srácot, de ő a kezét megfogva magával rántotta.
A park aránylag tiszta volt, maximum tíz zombival találkoztunk. Inkább a kertváros volt velük tele, az emberek miatt. Miutána végére értünk, a park vasajtaját bezártuk.
A kikötő messzinek tűnt, de igazából közel volt. Fáradtan álltunk meg a stégnél. Teljes csend volt. Néhány sikoly jött a hátunk mögül.
- Nem volt ez túl gáz… - lihegte Ash.
- Mivel össz-vissz voltak harmincan. – forgatta a szemeit Calum. A fiúk elindultak szétnézni a parton. Ottmaradtam Ginnyvel a térdemre támaszkodva pihenni.
- Apu vissza fog jönni? – kérdezte vékony hangon. Nem tudtam mit válaszoljak. Az igazságot, vagy amit hallani szeretne.
- Biztos vagyok benne. – simítottam meg a kis fejét. Aztán a lányra néztem. Remegve ücsörgött a
parton. Sötét, fekete haja volt, kék szeme.
- Hazel vagyok. – mondtam neki. Hátrafordult, majd nagyot nyelt.
- Éh… éhnn… Lianne. De csak… Lia. – mondta végül.
- Szia, Lia!- mosolyogtam. Bólintott.
Még mindig a térdemen támaszkodtam, mikor sikolyt hallottam. Liára néztem, aki a száján tapasztotta a kezét. Két zombi volt, az egyik már rá is dőlt a lányra. A nyaka felett, a koponyájába szúrtam a körömreszelőmet, de már a lábamat el is kapta a másik zombi. Elkezdtem rugdosni, és leszúrni, de kiesett a kezemből a reszelő.
- Lia add ide! – kiáltottam, miközben a zombi fejét ütlegeltem. Lia remegő kézzel vette föl a tárgyat, de elejtette. Végül lövést hallottam. A test a lábamra zuhant. Gyorsan kihúztam alóla a cipőmet. Felnéztem, és megláttam Asht.
- Kösz. – mondtam neki. Kissé elmosolyodott. Luke zihálva futott ide.
- Hazzy! – kiáltott fel. – Jól vagy? – guggolt le mellém, majd szorosan átölelt.
- Ja, persze… - próbáltam feleszmélni a sokk alól, miközben az arcomról próbáltam letörölni a vért, ami rám fröccsent. Luke a hüvelykujjával a szemem alól lesöpörte. Hirtelen mérges lett.
- Ne haragudj… - mondta végül.
- Miért haragudnék rád?
- Nem voltam itt, amikor kellett… - állt fel végül mellőlem, majd elment. Nem értettem igazán, de csak elkaptam Ginny kezét, meg felsegítettem Liát a földről,és együtt a fiúk után mentünk. Lia sírni kezdett. Sóhajtottam.
- Ugyan, Lia, mindenkivel előfordul az ilyesmi…- nevettem kínosan. Úgy gondoltam, hogy a lány bizonyára azért sír, mert megtámadták, vagy, mert nem tudott segíteni.
- Mindennap? Te jól vagy? A 5 Seconds Of Summerből Michael segített nekem… soha se tudtam elmenni egy koncertjükre se… Az életeim… - kezdett zokogni. JA, ÉRTEM, AMÚGY NEM BAJ, HOGY MAJDNEM MEGHALTAM A BÉNASÁGOD MIATT.
A kikötőben volt pár hajó, de mind le volt kötve.
- Van ezekben egyáltalán akku? – kérdeztem. Nem kaptam választ.
- Valahogy meg kell találnunk a módját, hogy a láncokat kiengedjük… - tette csípőre a kezét apa.
- Ha valakinél van lángvágó, akkor szívesen elfogadom. – dörmögte Mikey. Lia még mindig bőgött. – Ennek meg mi a szar baja van? – súgta oda a fiú.
- Fangirling. – rántottam meg a vállam. Mikey o-ra kerekítette az ajkát, majd újra a láncot markolászta. Sokáig csak ácsorogtunk, de egyre több zombi jelent meg a park vasajtaja mögött,a rácsokon átdugva rohadt kezüket.
- Sietnünk kell, a kurva életbe! – idegeskedett Calum. Elindultam a kikötő másik irányába, hátha van arra valami. Egy sokkal kisebb hajót láttam, mint a többi. Egy fedett fehér-kék kis hajó volt, és ami a legjobban tetszett, hogy kötél tartotta a mólónál. Neki is veselkedtem. Egy kicsit bereszeltem a kötélbe, hogy lássam, el tudom a vágni. ÉS sikerült.
- LUKE! – ordítottam, majd integetni kezdtem nekik. Idefutottak mindnyájan. – Ezt nézzétek! Sokkal kisebb, de el lehet vágni! – mutattam a kötélre. Felugrottunk a hajóra, a szögről leakasztottuk a kulcsot, ami a hajóvezető ülésbe vezetett, apu el is foglalta a kormány előtt a helyét. Én, Ginny és Lia lementünk a hálóhelyiségbe, ahol függőágyak voltak felszerelve egymás felett négy sorba. Lehajolva kellett közlekednünk, de nagyon örültünk. Mikeynak odaadtam a reszelőt, aki el is vágta a kötelet.
- Hazel vagyok. – mondtam neki. Hátrafordult, majd nagyot nyelt.
- Éh… éhnn… Lianne. De csak… Lia. – mondta végül.
- Szia, Lia!- mosolyogtam. Bólintott.
Még mindig a térdemen támaszkodtam, mikor sikolyt hallottam. Liára néztem, aki a száján tapasztotta a kezét. Két zombi volt, az egyik már rá is dőlt a lányra. A nyaka felett, a koponyájába szúrtam a körömreszelőmet, de már a lábamat el is kapta a másik zombi. Elkezdtem rugdosni, és leszúrni, de kiesett a kezemből a reszelő.
- Lia add ide! – kiáltottam, miközben a zombi fejét ütlegeltem. Lia remegő kézzel vette föl a tárgyat, de elejtette. Végül lövést hallottam. A test a lábamra zuhant. Gyorsan kihúztam alóla a cipőmet. Felnéztem, és megláttam Asht.
- Kösz. – mondtam neki. Kissé elmosolyodott. Luke zihálva futott ide.
- Hazzy! – kiáltott fel. – Jól vagy? – guggolt le mellém, majd szorosan átölelt.
- Ja, persze… - próbáltam feleszmélni a sokk alól, miközben az arcomról próbáltam letörölni a vért, ami rám fröccsent. Luke a hüvelykujjával a szemem alól lesöpörte. Hirtelen mérges lett.
- Ne haragudj… - mondta végül.
- Miért haragudnék rád?
- Nem voltam itt, amikor kellett… - állt fel végül mellőlem, majd elment. Nem értettem igazán, de csak elkaptam Ginny kezét, meg felsegítettem Liát a földről,és együtt a fiúk után mentünk. Lia sírni kezdett. Sóhajtottam.
- Ugyan, Lia, mindenkivel előfordul az ilyesmi…- nevettem kínosan. Úgy gondoltam, hogy a lány bizonyára azért sír, mert megtámadták, vagy, mert nem tudott segíteni.
- Mindennap? Te jól vagy? A 5 Seconds Of Summerből Michael segített nekem… soha se tudtam elmenni egy koncertjükre se… Az életeim… - kezdett zokogni. JA, ÉRTEM, AMÚGY NEM BAJ, HOGY MAJDNEM MEGHALTAM A BÉNASÁGOD MIATT.
A kikötőben volt pár hajó, de mind le volt kötve.
- Van ezekben egyáltalán akku? – kérdeztem. Nem kaptam választ.
- Valahogy meg kell találnunk a módját, hogy a láncokat kiengedjük… - tette csípőre a kezét apa.
- Ha valakinél van lángvágó, akkor szívesen elfogadom. – dörmögte Mikey. Lia még mindig bőgött. – Ennek meg mi a szar baja van? – súgta oda a fiú.
- Fangirling. – rántottam meg a vállam. Mikey o-ra kerekítette az ajkát, majd újra a láncot markolászta. Sokáig csak ácsorogtunk, de egyre több zombi jelent meg a park vasajtaja mögött,a rácsokon átdugva rohadt kezüket.
- Sietnünk kell, a kurva életbe! – idegeskedett Calum. Elindultam a kikötő másik irányába, hátha van arra valami. Egy sokkal kisebb hajót láttam, mint a többi. Egy fedett fehér-kék kis hajó volt, és ami a legjobban tetszett, hogy kötél tartotta a mólónál. Neki is veselkedtem. Egy kicsit bereszeltem a kötélbe, hogy lássam, el tudom a vágni. ÉS sikerült.
- LUKE! – ordítottam, majd integetni kezdtem nekik. Idefutottak mindnyájan. – Ezt nézzétek! Sokkal kisebb, de el lehet vágni! – mutattam a kötélre. Felugrottunk a hajóra, a szögről leakasztottuk a kulcsot, ami a hajóvezető ülésbe vezetett, apu el is foglalta a kormány előtt a helyét. Én, Ginny és Lia lementünk a hálóhelyiségbe, ahol függőágyak voltak felszerelve egymás felett négy sorba. Lehajolva kellett közlekednünk, de nagyon örültünk. Mikeynak odaadtam a reszelőt, aki el is vágta a kötelet.
Miután kipróbáltuk a ponyva ágyainkat,
kimentünk a szabad részre, ahol volt két pad egymással szemben. Én ölembe
ültettem Ginnyt, mellém leült Lia. Még mindig szipogott. Velünk szembe Calum és
Ash került, akik valamit nézegettek a göndör telefonján.
- Még ilyenkor is? – nevettem rájuk nézve.
- Amíg van térerő, sima. – mondta Calum.
Szétnéztem. Luke ott ült apa mellett, valamit beszélgettek. Mikey az ételes táskákban nézelődött. Én a partra tekintettem, ahol a holtak áttörték a vaskaput. Lassan haladtunk, így tisztán lehetett látni, ahogy közelednek a kikötő felé. És ami a legérdekesebb volt, néhányan bele is mentek vízbe.
- Nézzétek! – nevettem a fuldokló zombikra nézve. De aztán lekonyult a számról a mosoly. Megláttam a kék sapkát. Azt a bizonyos Adidas baseballsapkát. Johnny volt az egyik, aki a vízben próbált kapálózni. Aztán elnyelte őt a folyékony kékség uralma.
- Közéjuk tartozik… - nyelt nagyot Calum. Én csak a cipőmet bámultam. Igen. Egyszer mindnyájan közéjük fogunk tartozni.
- Apu hol van? - kérdezte Ginny. Most sem tudtam, ugyan mit tudnék egy kislánynak válaszolni.
- Amikor kikötünk, biztosan ott fog várni téged, drágám. - pusziltam meg az arcát. Közben apura néztem. Jókedvűnek látszott, de még is, ott volt a szemében a meggyötörtség. Egy ismeretlen ember volt számomra, még is, a szívemben annyira nagy szerepet töltött be. Aztán ott volt mellette Luke. Még mindig ideges volt, a könyökére támaszkodva nézte az utat. Ginnyt leraktam az ölemből, a kislány rögtön előhúzta a tetrisét, és Liának kezdte mutogatni. Bementem a vezetői részhez.
- Merre megyünk? - kérdeztem.
- Valami lakatlan részhez. Nem előnyös nagyvárosban lenni. Itt kéne maradnunk Ausztráliában. Ide jött el legkevésbé a járvány. - mondta apa a rádiót hallgatva. - Elvileg London már teljesen kihalt. És akkor a többi város? El se tudom képzelni... - csóválta a fejét.
- De elvileg a világot be akarjuk utazni, hogy valóra váltsuk azon rajongók álmát, akik még nem találkoztak a srácokkal... - mondtam.
- Biztosak vagytok ebben? - kérdezte apu. Lukera néztem, aki csak az utat figyelte.
- Fogalmam sincs. - ráztam a fejem. - Luke, beszélhetnénk? - érintettem meg a fiú vállát.
- Mondd. - dörmögte.
- Négy szem közt. - erősítettem meg. A fiú kelletlenül felállt. Lementünk a hálóba. Nagy csönd. Megakartam csókolni, de elkapta a fejét.
- Hazzy... - sóhajtott.
- Luke. - mondtam.
- Nem tudok a szemedbe nézni... a tény, hogy nem tudok rád vigyázni... beleőrülök. - csuklott el a hangja. Nem tudtam mit mondani. Megcsókoltam, és a falhoz löktem. Újra heves csókba kezdtünk, és megtörtént.Ez volt az a pillanat, amikor ténnyé vált, hozzá tartozom.
- Még ilyenkor is? – nevettem rájuk nézve.
- Amíg van térerő, sima. – mondta Calum.
Szétnéztem. Luke ott ült apa mellett, valamit beszélgettek. Mikey az ételes táskákban nézelődött. Én a partra tekintettem, ahol a holtak áttörték a vaskaput. Lassan haladtunk, így tisztán lehetett látni, ahogy közelednek a kikötő felé. És ami a legérdekesebb volt, néhányan bele is mentek vízbe.
- Nézzétek! – nevettem a fuldokló zombikra nézve. De aztán lekonyult a számról a mosoly. Megláttam a kék sapkát. Azt a bizonyos Adidas baseballsapkát. Johnny volt az egyik, aki a vízben próbált kapálózni. Aztán elnyelte őt a folyékony kékség uralma.
- Közéjuk tartozik… - nyelt nagyot Calum. Én csak a cipőmet bámultam. Igen. Egyszer mindnyájan közéjük fogunk tartozni.
- Apu hol van? - kérdezte Ginny. Most sem tudtam, ugyan mit tudnék egy kislánynak válaszolni.
- Amikor kikötünk, biztosan ott fog várni téged, drágám. - pusziltam meg az arcát. Közben apura néztem. Jókedvűnek látszott, de még is, ott volt a szemében a meggyötörtség. Egy ismeretlen ember volt számomra, még is, a szívemben annyira nagy szerepet töltött be. Aztán ott volt mellette Luke. Még mindig ideges volt, a könyökére támaszkodva nézte az utat. Ginnyt leraktam az ölemből, a kislány rögtön előhúzta a tetrisét, és Liának kezdte mutogatni. Bementem a vezetői részhez.
- Merre megyünk? - kérdeztem.
- Valami lakatlan részhez. Nem előnyös nagyvárosban lenni. Itt kéne maradnunk Ausztráliában. Ide jött el legkevésbé a járvány. - mondta apa a rádiót hallgatva. - Elvileg London már teljesen kihalt. És akkor a többi város? El se tudom képzelni... - csóválta a fejét.
- De elvileg a világot be akarjuk utazni, hogy valóra váltsuk azon rajongók álmát, akik még nem találkoztak a srácokkal... - mondtam.
- Biztosak vagytok ebben? - kérdezte apu. Lukera néztem, aki csak az utat figyelte.
- Fogalmam sincs. - ráztam a fejem. - Luke, beszélhetnénk? - érintettem meg a fiú vállát.
- Mondd. - dörmögte.
- Négy szem közt. - erősítettem meg. A fiú kelletlenül felállt. Lementünk a hálóba. Nagy csönd. Megakartam csókolni, de elkapta a fejét.
- Hazzy... - sóhajtott.
- Luke. - mondtam.
- Nem tudok a szemedbe nézni... a tény, hogy nem tudok rád vigyázni... beleőrülök. - csuklott el a hangja. Nem tudtam mit mondani. Megcsókoltam, és a falhoz löktem. Újra heves csókba kezdtünk, és megtörtént.Ez volt az a pillanat, amikor ténnyé vált, hozzá tartozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése