Tizenkettedik rész: Ha halni kell...

Sziasztook CYFMH olvasók! ♥

A tizenkettedik rövidebb lett, de sok-sok izgalommal pakoltuk tele. Elmondhatatlan mennyire köszönjük az új feliratkozókat, valamint azt, hogy egyre többen vagyunk a facebookos csoportban, ahol nyomonkövethetitek a legfrissebb eseményeket a sztorival kapcsolatban. Ha még esetleg nem vagy benne, de szeretnél, erre kattintva csatlakozhatsz. ^^ Reméljük elnyeri a tetszéseteket ez a rész, jövőhéten találkozunk! Addig is mindenkinek jó sulikezdést!
                                                                     xx, Connie&Ade

 

                    097. Ahogy az ablakból kiesett macskában aztán az élete végéig a hat emeletnyi zuhanás. (Simon Márton: Polarodiok)

Visszafojtott lélegzettel szorítottam a kezemben a pisztolyt. A számra haraptam, és koncentráltam.
   Egy hete vagyunk itt a laborban. Ma kimerészkedtünk szétnézni. Rosa szerint a banditák elmenekülnek, ha a vezetőjüket holtan találják. Vagy éppen zombiként. A laborból nyílik egy feljáró, ami kivezet a hangárok területéből. Ash szétnézett, és szinte az összes zombi a hangárnál ólálkodik. Látta azt is, ahogy a tengerből jönnek ki. Mindnyájan. Rosalya szerint ezek azok a holtak, akik vízbefulladtak, és fertőzöttek voltak. Ők a tengeralján sétálgattak. Némelyiken még mentőmellény is volt, akik belebegtek a partra.
   És eljött az a nap, amikor Luke megtanít engem precízen lőni. Az erdő tiszta volt a zombiktól, tíz darab volt össz-vissz amiknek a fele a hangárban van, akiket Calum sikeresen bezárt oda.
   Luke az egyik elhasznált konzervet állította fel egy farönkre. Hátrébb mentünk, ő a hátam mögé ment, és a karomat beállította, hogy célozzak.
- Nyújtsd ki a kezed. Kicsit jobbra… és feljebb… - suttogta, miközben irányított. – Okés, tökéletes! – mosolygott, majd bólintva megadta a jelet, hogy lőhetek. A hangtompítóra néztem, majd meghúztam. Már többször csináltam ilyet, de szinte egy sem volt tökéletes. És egy ilyen helyzetben, mindennek precíznek kell lennie.
   A golyó jóval a kozerv mellé került, szinte még meg se mozdította a farönkről.
- Nem rossz… - dőlögette a fejét jobbra majd balra. Újra beállítottuk a kezemet, de ezúttal becsuktam az egyik szemem.

    Lőni csodálatos érzés. Olyan, mintha a kilőtt golyóval minden problémádat eleresztenéd a semmibe. Megkönnyebbülsz. Elvégzed a mocskos munkát. Az még rendben, hogy egy farönkön mozdulatlanul álló tárgyat kell eltalálnom, de mi lesz, hogyha az a „tárgy” mozog is?
   Sokadik lövésre sikerült kitapasztalnom azt az álláspontot, ami a rövid kis karomhoz testhezálló, na meg persze sikeres lövés is. Mikor végre sikeresen célba ért a golyóm (lel), Luke mosolyogva megpuszilta az orromat. Igazából büszke is voltam magamra, meg nem is. A tudat, hogy ezt a műveletet emberi lényen, vagy legalább is élőhalotton kell elvégeznem, teljesen elrémiszt a régi énemtől.  Félig mosolyogtam, félig nem, mikor a fiú magához ölelve kísért vissza a csatorna fedélhez, ahol le tudtunk menni a laborba. Apu fáradt mosolyával köszöntött, majd átölelt. Mellé húztam egy széket, a fejemet a vállára hajtottam. A helyiség kicsi volt, csak ülni tudtunk. Kényelmetlenül éreztem magam. Maga a sziget, ha lehet így hívni, teljes mértékben biztonságos volt, egyedül a tenger veszélyeztette az itteni embereket, a bármikor kisétáló, vagy belebegő halottak miatt.
   Luke nadrágzsebe kék fényt árasztott ki. Mindnyájan lesokkolódtunk. Igaz ez, vagy csak beképzeljük magunknak, hogy kapcsolatot tudunk teremteni az élőkkel? A fiú kihúzta a zsebéből a készülékét, Michael már mellette is termett.
- Haló? – mondta Lukey kissé félénk hangon. A mellette álló fiú kikapta a kezéből a telefont, de hallgatott. Közelebb mentem, hogy halljam, mi van.
- Szó sincs róla! – csattant ki Michael.
- Michael ide figyelj! Most szépen megmondod, pontosan hol vagytok! Biztonságos hely, és amikor vége lesz ennek a viccnek, akkor mindent folytathattok! Nem engedhetitek magatoknak azt, hogy emiatt, a kis gyermeteg játék miatt, abbahagyjátok a munkát! – mondta a férfihang a kagyló másik végéből.
- Gyermeteg játék? Milliók halnak meg a járvány miatt! Az átlagembernek nincsen egy jó menedzsere, aki felvásárolja a legbiztonságosabb körülményeket! Átlagként kell túlélnünk. – formázta érhetően a szavakat Luke.
- Hetek kérdése, és vége lesz! És a ti karrieretek meg már akkora befuccsol! Hiába vagytok Ti

Mike-Ro-Wave, Dr. Fluke, Cal-Pal és Smash, nem vagytok szuperhősök, akik körbeutazzák a világot, hogy a tini lányok álmát teljesítsék! Azok a tini lányok már rég halottak, és az agyatokra pályáznak! Ennyit erről.
- Viszlát, Adam. – nyomta ki a telefont Michael. Kérdőn néztem rájuk. Luke leült, és a fejét a tenyerébe temette.
- Ki volt az? – kérdeztem.
- Adam? Szentséges Isten, hogy beszélhettek így Adammel, a menedzseretekkel?! – háborodott fel Lia.
- Ki az az Adam? – kérdeztem meg ismét.
- Felajánlotta, hogy Amerikában találtak Matt-ék, a nemzetközi menedzsereink egy biztonságos acél termet, teli élelemmel, és ellátással. De könyörgöm! Nem akarok az az ember lenni, aki ismert, és előnyben jár, hogy neki mindent megadnak… - mondta sírás küszöbén álló hanggal Mikey.
- Minket a rajongók éltetnek. Velük kell törődnünk, nem a saját bőrünket menteni. – rázta a fejét Ashton.
- Ugyanolyan emberek, mint bárki más! Joguk van az élethez. – értett egyet Calum. Luke-ra néztem, aki még mindig fejét lehajtva masszírozta a homlokát. Elé húztam egy széket, majd leültem. Lejjebb hajoltam, és az orrát összeérintettem az enyémmel. Elhúzta a fejét.
- Most… nem… - mondta. Megértettem. Most nem. De akkor mikor?
- Luke, igazuk van a srácoknak, a rajongók sokkal fontosabbak… - suttogtam neki.
- Hazzy nem érted? Szarok a hírnevünkre. De végre van egy lehetőség, hogy biztonságba tudhassalak… De az a sok ember, akik szenvednek, hogy ne találjanak rájuk… és közben a zenéinkkel vigasztalják magukat… Faszom! - ütött az asztalba. A két tenyerembe fogtam az arcát, hogy a szemembe nézzen.
- Nem érdekel! Én csak annyit szeretnék, hogy csináljuk végig azt, amit elterveztünk! Kérlek… Szeretnék veled színpadon lenni… énekelni. Boldogságot okozni. És ha halni kell… veled tölteni az utolsó perceket. – telt meg a szemem könnyel. A fiú összeszorította a szemét, majd megrázta a fejét.
-ÁLLJATOK KÉSZEN A LÖVÉSRE! – ordította valaki. oldalra néztem, majd megláttam Calumot, aki a létrán jött le.
- Mi a faszom?! – kérdezte Luke.
- Kibaszott sok zombi van odakint! Százával jönnek a tengerből! A hangár ajtóit már áttörték! – fújta ki magát a fiú. A combomról levettem a fegyverem, és felhúztam.
- De még is mit akartok csinálni, MIKOR ENNYIEN VANNAK KINT? – kérdezte Lia teljesen lesokkolva.
- A labor mögötti alagsori parkírozó! Ott van pár terepjáró, amivel el tudunk hajtani!- mondta Rosa, miközben minden világító műszert lekapcsolt.
- De merre akarsz menni, mikor egy faszomnyi szigeten vagyunk, és a tengerből jönnek ki?! – túrt a hajába Ash. Nagy csönd, csak a hörgések egyre hangosabb zaja ütötte a fülünket. Nem volt megoldás. Miért nincsen repülőnk? Vagy miért nem tudunk repülni mi?
- Hajó nincsen abba a kibaszott parkírozóba? – pakolt hevesen Michael a táskába. Rosa megrázta a fejét.
- Az egyik hangárban van egy helikopter, de ősidők óta nem volt használva… - mondta végül a lány. Hát persze, miért ne lenne itt valami légi jármű, mikor hangárokkal vagyunk teli?
   Miután az összes táskába bepakoltuk az élelmet, indulnunk kellett. A labor ajtaját már dörömbölte pár halott. Calum tartotta nekünk az ajtót, Rosa még pakolászott pár gyógyszert, valamint a macskákat beszorította egy hordozóba. Hóna alá vette a dobozt, majd a gyógyszeres tasakokat. Odadobott Mikeynak egy kullcsomót, majd szétnézett. Már jött volna az ajtóhoz, mikor visszanézett, és meglátott még egy macskát, akit nem helyezett biztonságba.
- Basszus, várjatok egy kicsit! – intett, de már késő volt. Az ajtót áttörték. Hasra esett halottakat láttunk, mögöttük egymást lökdöső csorda. Nagyon sokan voltak. Mikey lelőtt párat, de mindhiába. Jött az utánpótlás.
- ROSALYA! – kiáltottam, de hátulról elragadtak, és becsukódtak a kijárati ajtók. Luke a kezemet fogva hurcolt, nyakában Ginny. Előttünk a többiek menekültek. Michael kezében a macskák, és a gyógyszerek.
- A KURVA ÉLETBE MÁR! – kiáltott egyet a fiú. Rosa miatt lehetett? Vagy mi volt ez a  kitörés?
  A parkírozóban négy autó volt, Mikey mindegyikbe kipróbálta a kulcsot. Egy fekete rozoga terepjáróba tudtunk hirtelen beszállni. Nagyon sokan voltunk, elől Mikey ült és Luke, ölében Ginnyvel. Hátul én, a két srác, apu és Lia. Nagyon szerettem volna visszamenni Rosáért, de látva a szituációt, elveszett bennem minden remény. Beindítottuk a kocsit, majd száguldva kihajtottunk. A hangárok között szlalomozva mindenhová benéztünk, elütöttünk egy csomó zombit. A motor hangja nagyon sokat vonzott körénk. A legkisebben volt egy terepszínű helikopter. Behajtottunk, és eszeveszett sebességgel kiszálltunk. Mikey ismét a vezetői ülésbe ült, felvette a sisakot. Mogorva volt, mindenkiben a hibát kereste.
- Haladjál már, az Isten áldjon meg! – kiabált ki nekem, amikor éppen szétnéztem még a kocsiban, hogy minden táskát hoztunk e.
- Egyáltalán tudsz te helikoptert vezetni? – vágtam vissza, de nem kaptam választ. Ezúttal Cal ült a pilóta mellett. Itt nagyobb hely volt mint a kocsiban. Szótlanul, de aggódó tekintettel néztünk körül, mikor megláttuk azt a hangárt, ahol voltunk. Teli volt zombival. Remegtünk Mindnyájan. Luke a combomon pihentette a kezét, de éreztem, hogy nincs vele minden rendben. Ginny még halkan pityergett is. Miközben kihajtottunk, vagy kigurultunk (?) a hangárból, a szélvédőre tapadt egy halott. Felsikítottunk Liával.
- TAKARODSZ! – ordította Mikey, miközben felhúzta a kerekeket, és lassan emelkedni kezdtünk. Még egyszer lenéztem a zombi tömegre. Aztán megláttam egy szürke autót kiszáguldani a parkolóból. Kinyitottam a helikopter ajtaját.
- ELMENT AZ ESZED? –kiabált előröl Mikey.
- ROSA! – ordítottam a lehető leghangosabban. Fogtam az ajtó mellé lerakott kötelet, majd ledobtam. Éppen súrolta a talajt. A kocsi megállt, majd kiszaladt belőle a fehér köpenyes lány. Zihált haja volt, rövid lábait csak úgy kapkodta. A kötelet erősen szoríttam. Azonnal odaszaladt Ashton és Luke, hárman húztuk felfelé. A lány elrugaszkodott a földről, éppen időben, mivel az egyik halott éppen felé tartott.
- KAPASZKODJ! – kiáltottam le, majd megrántottuk a kötelet. Éreztem, ahogy az izmaim megfeszülnek, és elvörösödik a fejem. Nem bírtuk el. Egyszerűen nem jött feljebb a kötél. A lány a levegőben lógott. Akárhogy erőlködtünk. Aztán hirtelen megugrott, és meggyorsult minden. Hátrapillantottam egy percre. Apát láttam meg, aki gyengén, de hatalmas akaraterővel húzta fel a lányt. Mikor megláttam a fejét, a kezemet nyújtottam. Felhúztam a lányt. Haja össze vissza volt, köpenye tiszta vér. A kezében pedig egy riadt tekintetű fehér fekete kismacska. Luke behúzta az ajtót, majd lihegve dőltünk a helikopter falának.
- Szent szar, ez most valós volt, vagy csak képzelődöm? – fakadt ki Ashton. – Hogy a picsámba bántál el ennyi zombival kislány? – nézett Rosára. A lány nem válaszolt, csak letörölte a fejéről a verejtéket.
- És megmentette a macskát… Kész! – nevette el magát Luke, majd odahúzta a dobozt, ahol a többi volt. A lány berakta a szőrgombócot, majd egy remegő leheletet fújt ki. Mikeyra néztem, aki szótlanul irányított, d ea szemében ott volt a megnyugvás. Elmosolyodtam.
- Örülök, hogy itt vagy. – néztem Rosára. – Ugye te is, Lia? – fordultam a lány felé, aki meg se rezzent a történtek miatt.
- Mi? Ja. Persze. – forgatta a szemét. Felnevettem.
- De tényleg… hogy? – ráztam a fejem elképedve.

- Miután elmenetetek a sósavas üveggel lelocsoltam a hozzám legközelebbieket. Akik meg beleléptek a tócsába, a lábuknak annyi volt. Néhányat meg a baltával le kellett fejeznem. – mutatott a véres köpenyére.
- Elképesztően jó vagy, csajszi! – mondta Ash. Mikey felköhögött. Vettük az adást. Tiéd a lány. Viszont Luke

Hemmings... Te az enyém vagy.