![I hate you because I love you[Luke Hemmings Fanfiction]](http://1.bp.blogspot.com/-MIreLbNTt_A/U9TTSauBPGI/AAAAAAAAABM/J2DeGB-cf2E/s840/49.png)
Elnézést kérünk ezért a pofátlan késésért, nagy nehezen, de megszültük a következő részt :) Reméljük tetszik majd nektek. Mielőtt elkezdenétek az olvasást, szeretnénk jelezni, hogy jövőhéten "beindul" az élet, így a részek megjelenése késhet, de ezt mindig jelezni fogjuk. Mindkettőnknek a délutánjaink nagy része edzéssel telik, de igyekszünk naponta legalább egy fél órát a történettel foglalkozni. :) A Járványnapló Max Brooks - Zombi túlélő kézikönyv c. műve alapján készült.
xx, Ade&Connie
507. Hajnalban kel és ül az ágyon, és retteg, hogy jól vagy. (Simon Márton: Polarodiok)
- NEM HALLOM?! – ordított a fülembe a férfihang. – Még
egyszer megkérdezem… - sziszegte. – Mit akarsz te ellopni? – tagolta szép
lassan a szavakat.
- Vedd le a mocskos kezedet a LÁNYOMRÓL!! – jött közelebb apa, de lövést hallottam. Felsikoltottam, amiért újra a cső került a fülem fölé. Apu teste lerogyott mellém.
- APU! NE! – ordibáltam, amiért ajándékba egy pofont kaptam.
- Kussolsz! – kiáltott.
- Mindenki maradjon a seggén! Ez a zaj idevonzza a zombikat!– mondta higgadt, de kissé remegős hangon Luke.
- Kisfiú, te is szeretnél egy golyót? – irányította Luke felé a csövet. Calum elnevette magát, de csak egy másodpercre, mivel a cső most az ő szemei közé mutatott.
Nagyon fájt, amit Luke mondott. A zombik miatt szeretne csendet. Fel sem tűnt neki, hogy a földön vagyok, és pisztoly van a fejemre szegezve.
- Csak engedjen el minket! – mondta Mikey. A férfi elnevette magát.
- Vedd le a mocskos kezedet a LÁNYOMRÓL!! – jött közelebb apa, de lövést hallottam. Felsikoltottam, amiért újra a cső került a fülem fölé. Apu teste lerogyott mellém.
- APU! NE! – ordibáltam, amiért ajándékba egy pofont kaptam.
- Kussolsz! – kiáltott.
- Mindenki maradjon a seggén! Ez a zaj idevonzza a zombikat!– mondta higgadt, de kissé remegős hangon Luke.
- Kisfiú, te is szeretnél egy golyót? – irányította Luke felé a csövet. Calum elnevette magát, de csak egy másodpercre, mivel a cső most az ő szemei közé mutatott.
Nagyon fájt, amit Luke mondott. A zombik miatt szeretne csendet. Fel sem tűnt neki, hogy a földön vagyok, és pisztoly van a fejemre szegezve.
- Csak engedjen el minket! – mondta Mikey. A férfi elnevette magát.
- Elengedni?! Hogy aztán eláruljátok hollétünket, és többen visszajöjjetek
elvinni a tartalékokat? Hülyének nézel, unikornis? – húzta föl a szemöldökét.
Láttam, ahogy Michael egyre vörösebb lett.
- Mi a faszom bajod van az unkornisokkal? – sziszegte, tüzet szóró szemekkel. Nem kellett két másodperc, mire Michael kirúgta a férfit a lába alól, a pisztoly pedig leesett mellém. Gyorsan feltápászkodtam, majd ráléptem a halálfegyverre, és felkaptam. Ijedtembe nem tudtam mást tenni, minthogy odaadtam Mikeynak, aki a férfire irányította. Én apa mellé guggoltam, a szeméből kisöpörtem a haját. A karját beterítette a vér.
- Apu! Apu, hallasz? Itt vagyok, most már vége! – suttogtam remegő hangon. De választ nem kaptam. Eközben neszeket hallottam a távolból. Ash kiszaladt az ösvényre, hogy megnézze ki az. Én közben apu kezét átdobtam a vállamon. Luke jött, és a másik kezével tette ugyan ezt.
- Ginny, maradj mellettem! – szóltam oda a kislánynak. Mikey még mindig a férfire irányította a pisztolyt. Ash zihálva tért vissza.
- Befelé! – kiáltotta messziről, miközben a hangárokra mutatott. – Jönnek! Halottak! Befelé! – sprintelt. Mi Lukeal lassabban haladtunk, mivel apu eszméletét vesztette. Hallottam egy lövést, hátranéztem, de csak egy pillanatra, és azt láttam, hogy a férfi lábából ömlik a vér. Mikey lemaradva futott mögöttünk, felkapta mellőlem Ginnyt. Calum és Ash a hangár ajtaját nyitották ki.
- Luke! – szóltam a fiúnak. Felém nézett, én meg csak megráztam a fejem. – Lényegtelen… - suttogtam, majd lehajolva bevonszoltam aput a hangárba. Calum becsukta magunk mögött az ajtót, majd rárakta a lakatot. Odabent sötét volt, de hallottam, ahogy mindenki liheg, és teljesen kikészült. Elkezdtem tapogatózni a falon, hogy megtaláljam a villanykapcsolót. Odakint közben egyre hangosabbak lettek a hörgések, majd meghallottuk a segítségért kiáltó hangokat, azaz a banditát felfalták.
Igyekeztem semmit sem felborítani, hogy ne keltsek nagy zajt. Hirtelen megtapintottam egy pamut anyagot. Gyorsan elkaptam a kezem ijedtemben, de a pamut életre kelt, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy a viselője. Ledöntött a földre, és a fogát csattogtatva rám nehezedett. Próbáltam a combomról levenni a pisztolyt, de akárhányszor próbáltam lenyúlni érte, a halott közelebb ért hozzám.
- Hazel! HOL VAGY? – kiáltotta egy hang. Erre egyre több hörgést hallottam meg. És nem olyanokat, mint akik kint tartózkodnának.
Ezeket a pillanatokat nem lehet szavakba önteni. Mindnyájan körül voltunk véve, abszolút az a forgatókönyv, amiben a zombik csoportjához pár tag csatlakozik. A vak sötétben nem láttam senkit csak ordibálást, egymás nevének kiáltását, hörgést, pisztolydurrogtatást. Nem forgott semmi az agyamban, egyedül az, hogy itt a vége mindennek. Végül is mit vártam? Hogy én leszek az a lány, aki ott lesz a túlélők között? Én? Hazel Murray? Aki a saját lábában megbotlik? Gyenge, nádszálvékony vagyok, rövid lábaim vannak, nem tudok gyorsan futni.
A karjaimban kezdett megfogyni az erő, a zombipajtim pedig nem szándékozott fáradozni, olyan erővel csattogtatta felém a fogait, hogy szinte már éreztem a húsomban a nyálát. És ekkor hirtelen világosságos lett. Ashtont láttam meg, aki a falnak dőlve próbálta ellökni maga mellől a holtat, miközben a villanykapcsolót megtalálta.
Ekkor egyre több fegyver hangját hallottam meg. Összeszorítottam a szemem, a karom bele is remegett, de lelöktem magamról a zombit. Mellém esett, én gyorsan felpattantam, majd a combfixből kihúztam a pisztolyomat. Az üres, holdkóros szemei közé vetettem a ravaszt, ahogy a filmekben szokás. Mint mondtam, béna vagyok az ilyesmiben, de most kivételesen egész jól eltaláltam a dolgot. A homloka tetejébe sikerült, körülbelül négy centiméterrel a tervezettnél. Nos, ez nem mindig helyes lépés, amikor egy csorda támad meg. Ezért kell kitapasztalnom. Szétnéztem, és nem az a látvány fogadott, mint vártam. Három darab zombi volt még bent, Mikey éppen az egyiknek a fejére taposott a bakancsával, ami azonnal szét is loccsant. Calum a hangárban lévő dobozhalmokra mászott fel, onnan célzott a holtra. Ash pedig egyszerűen a hatalmas tenyerével átfogta a zombi koponyáját, majd a falba verte. Luke fegyverrel a kezében apát őrizte. Lia a sarokba kuporodva, fülére tapasztott kézzel depressziózott. De Ginny… őt nem láttam sehol. Kétségbeesetten néztem körül.
- Hol van Ginny? – kérdeztem Luketól, aki apa sebét nézte. Nem érdekelt igazából már az sem, hogy a hangár bejáratát eszméletlenül dörömbölik a zombik. – GINNY! – kiáltottam. Csend, egyedül a hörgések zaja ütötte a fülemet. A szemem megtelt könnyel, de a dobozok felől neszt hallottam. Az egyik teteje felnyitódott. Ijedt, sírástól vörös szemű kislány kukucskált ki. Odaszaladtam, kihúztam a hatalmas kartonkockából, majd a babahajszálait kisepertem a szeméből, amik oly izzadtak voltak. Remegő szájjal pusziltam a füle fölötti selymes részre.
- Hazel, annyira féltem! – dőlt a kulcscsontomba. Szétnéztem, de csak vérfürdőt láttam. Mindenki lihegve ücsörgött egy-egy dobozon. Apu mellé húztam én is egyet, az ölembe ültettem a kislányt. A fáradt férfi szeme már csillogott.
- Le kell fertőtleníteni. – szólt Luke, miközben a kockás ingjéből letépett egy darabot, majd elkötötte apu kezén a sebet.
- Kösz, hogy vigyáztál rá… - suttogtam, majd a kék rengetegbe néztem. Még mindig elgyengülök, ha csak a szemébe kell, néznek. Haja most az izzadságtól a szempilláiba hullott, amit állandóan a kezével próbált kifésülni onnan. A fiú vállat vont, majd kissé elmosolyodott. – Én… azt hittem, itt van vége a dolgoknak. – mondtam végül.
- Sosem lesz vége, amíg engem látsz, érted, Hazzy? – csúszott közelebb, majd felvont a szemöldökét.
- De nem láttalak, vak sötét volt. – nevettem el magam. Luke is elmosolyodott, majd még közelebb jött, és gyengéden adott egy puszit. Aztán elvette tőlem Ginnyt, és megölelgette.
- Egyébként… mit szerettél volna még odakint mondani? – tette fel a kérdését a fiú. Aha, szóval emlékszik még.
- Jelentéktelen…- legyintettem. A fiú oldalra döntötte a fejét. Sóhajtva megadtam magam. – Luke, igazából te leszartad, hogy majdnem megöltek, inkább az érdekelt, hogy nehogy idejöjjenek a zombik… De az, hogy a fickó egy csövet tartott a fülem fölé, az nem érdekelt. – hadartam le gyorsan. A szőkeség megrázta a fejét, miközben a fürtjei jobbra-balra szédelegtek.
- Hazel, ez az ember teli volt komplexusokkal. Nem mert volna megölni. Egyszerű bandita, aki már beleőrült abba, hogy zombikkal van körülvéve. Egy gyenge, jelentéktelen személy volt. – mosolyodott el. Nem hagyott nyugodni a dolog, de inkább hagytam. Lia pityeregve, és a szemét dörzsölve sétált oda Michaelhöz.
- Majdnem meghaltunk! – dünnyögte vékony hangon.
- Ja. Majdnem. – válaszolt szűkszavúan a srác.
- Most mit fogunk itt csinálni? – kérdezte végül Calum.
- Ez egy kibaszott jó kérdés. – bólintottam. A hangár ajtaján már megjelentek a tenyérlenyomatok.
- Sietnünk kell! – sziszegte Mikey.
- De még is hová? Merre? – tettem fel a kérdésem. Magunk mögül ajtókilincs hangját hallottuk. Egyszerre kaptuk oda a fejünket. A hangár végében volt egy fehér ajtó. Onnan egy orra végéig letolt szemüveges, sötétbarna hajú, kontyolt lány kukucskált ki. Fehér köpeny volt rajta. Ijedt tekintetével mért végig minket. Ash felpattant, majd a fegyverét rászegezte.
- Ki vagy? – kiabált neki oda. A lány feltartotta a kezeit.
- É-én… Ro-Ros… Rosalya vagyok, i-itt vagyok kutató… k-kérlek ne lőj! – hebegett ijedten a lány. Feletettem magambana kérdést: Miért dadog mindneki, mikor megkérdzeika nevét? Lia is így mutatkozott be, tagmondatokba? WHY?! Nincs öt fejem, sem neonlibafos színű szemem, semmi okuk nincs erre…Michael nyugodtan felállt, majd letolta Ash kezét, hogy ne lőjön.
- Bandita vagy? – kérdezte a fiú.
- N… nem! Fogoly.
- Fogoly? – mondtuk egyszerre.
- A… cs-csapatom ku-kutatója voltam, mielőtt még megjelentek volna… aztán a banditák rátaláltak az állomásra, és kinyírtak mindenkit, kivéve e-engem… Az-az-azóta be vagyok ide zárva, és az általuk hozott halottak húsát kell tanulmányoznom… - sodorta a füle mögé a haját.
- Az én nevem Michael Clifford, és a másik három srác a bandám tagjai: Luke, Ashton és Calum. A vörösróka Hazel, a kicsilány pedig Ginny. Ja, és ő pedig Mia. – mutatott Liára. A lány megköszörülte a torkát.
- Lia vagyok. – mosolygott. Mikey feltette a kezét bocsánatkérően.
- Szia! – köszöntöttem Rosalyát. A lány alacsony volt, és borzasztó félénk.
- Nagyon örülünk neked, Rosalya, de azt hiszem, hamarosan ezek az acélajtók be lesznek törve, szóval… tudsz valami menekülési útvonalat? – vakarta a tarkóját Luke. A lánynak felcsillant a szeme, majd intett nekünk, hogy kövessük. Ash odaszaladt Lukehoz, hogy segítsenek apunak menni. A vérveszteség teljesen elgyengítette. Én felkaptam Ginnyt, és követtem a többieket. Az ajtón belépve egy komputerekkel teli szobába léptünk be, ahol egy lejárat volt. Rosalya becsukta magunk mögött az ajtót, majd lementünk egy laborba, ahol pipetták, és mindenféle szerszámok voltak, és millió fertőtlenítőszer tubus. Ja, és vagy tíz macska.
- Itt töltöm a napjaim nagy részét, teljesen zombi biztos. – fordult körbe izgatottan.
- És itt nem kapunk semmi fertőzést? – nézett a szerszámokra undorodva Calum.
- Igazából egyszer végeztem itt kutatást, és a szerszámokat elégettem, és legalább három liter fertőtlenítő kellett ahhoz, hogy végre megnyugodjak, hogy a laborom tiszta. – kezdte a szemüvegét tisztogatni a köpenye sarkával. Én leültettem a kislányt, aki figyelmesen nézelődött, az egyik sámlira, majd apuhoz siettem, aki ugyan csak le volt ültetve. Arca fal fehér volt.
- Rosa… ha hívhatlak így. – szóltam a lánynak, aki azonnal odasietett hozzám. – Tudom, nem orvosnak készültél, de talán segíthetsz nekünk az ügyben… - mutattattam meg apunak a sebét. A lány sarkon fordult, majd kivett egy táskából egy csipeszt, és felkapott egy üveg fertőtlenítőt, és egy gézcsomagot. Feljebb tolta a szemüvegét, és se perc alatt lekezelte a golyó által sebzett bőrt. Nem tudtam mit mondani, inkább megöleltem a lányt, aki félénken megveregette a hátam. Mikey közben egészen feltűnően nézett bennünket. Mellette Lia illegette magát, de a fiú csak Rosát figyelte. Elmosolyodtam, majd apának a vállára hajtottam a fejem.
- Szeretlek, apu. – suttogtam. Nem volt ereje válaszolni, csak a kezemet megsimogatta. Luke szemben volt velünk, egy pultnak dőlve figyelt minket. Mosolygott, büszkén.
Rosa teljesen életre kelt, sürgött forgott a laborban. Hozott egy doboz ellátmányt, amiben volt pár konzerv. Nem akartuk elfogadni, hisz nekünk is volt jócskán, de a lány ragaszkodott a dologhoz, úgyhogy felbontottuk őket. Én Ginnyvel osztozkodtam, kiskanállal etettem a lányt, aki szemben ült velem törökülésben. Így ültünk, mögöttem Luke, átkulcsolta a kezeit a derekamon, az állát pedig a fejem tetejére tette. Michael egy széken ücsörgött, mellette Lia aki végig fecsegett, de a fiú még mindig a kis professzorunkat figyelte. Calum a laborban lévő akváriumot nézegette, és a benne lévő halakat terrorizálta például úgy, hogy kopogtatott az üvegen, amitől riadtan elúsztak a kis pajtijai. Ashton hisztizett egy kicsit, mert Rosának nem volt gumicukra, de végül kissé duzzogva de belátta a helyzetet.
Már esteledett, mikor egy újabb dobozt tolt be a szemüveges lány a laborba. Tele volt könyvekkel, amik porosak voltak. Egyesével pakolászta ki őket, majd az aljáról egy szürke, vastag füzet került elő.
- Az mi? – kérdeztem.
- Járványnapló. – válaszolt
szűkszavúan. Kérdően néztünk rá mindnyájan. – Amióta kitört ez az egész, ezt
vezetem. Minden este írok bele, de nem ilyen „Kedves Naplóm!” szerűen. A kutatásokban sok szerepe volt, míg
elegendő áramot szolgáltatott a generátor. De a banditák az üzemanyagot hajókra
fordították, és az emberhajtású fikarcnyit sem ér. – legyintett, majd átlapozva
a füzetet elkezdett írni. Kíváncsian közelítettem felé.- Mi a faszom bajod van az unkornisokkal? – sziszegte, tüzet szóró szemekkel. Nem kellett két másodperc, mire Michael kirúgta a férfit a lába alól, a pisztoly pedig leesett mellém. Gyorsan feltápászkodtam, majd ráléptem a halálfegyverre, és felkaptam. Ijedtembe nem tudtam mást tenni, minthogy odaadtam Mikeynak, aki a férfire irányította. Én apa mellé guggoltam, a szeméből kisöpörtem a haját. A karját beterítette a vér.
- Apu! Apu, hallasz? Itt vagyok, most már vége! – suttogtam remegő hangon. De választ nem kaptam. Eközben neszeket hallottam a távolból. Ash kiszaladt az ösvényre, hogy megnézze ki az. Én közben apu kezét átdobtam a vállamon. Luke jött, és a másik kezével tette ugyan ezt.
- Ginny, maradj mellettem! – szóltam oda a kislánynak. Mikey még mindig a férfire irányította a pisztolyt. Ash zihálva tért vissza.
- Befelé! – kiáltotta messziről, miközben a hangárokra mutatott. – Jönnek! Halottak! Befelé! – sprintelt. Mi Lukeal lassabban haladtunk, mivel apu eszméletét vesztette. Hallottam egy lövést, hátranéztem, de csak egy pillanatra, és azt láttam, hogy a férfi lábából ömlik a vér. Mikey lemaradva futott mögöttünk, felkapta mellőlem Ginnyt. Calum és Ash a hangár ajtaját nyitották ki.
- Luke! – szóltam a fiúnak. Felém nézett, én meg csak megráztam a fejem. – Lényegtelen… - suttogtam, majd lehajolva bevonszoltam aput a hangárba. Calum becsukta magunk mögött az ajtót, majd rárakta a lakatot. Odabent sötét volt, de hallottam, ahogy mindenki liheg, és teljesen kikészült. Elkezdtem tapogatózni a falon, hogy megtaláljam a villanykapcsolót. Odakint közben egyre hangosabbak lettek a hörgések, majd meghallottuk a segítségért kiáltó hangokat, azaz a banditát felfalták.
Igyekeztem semmit sem felborítani, hogy ne keltsek nagy zajt. Hirtelen megtapintottam egy pamut anyagot. Gyorsan elkaptam a kezem ijedtemben, de a pamut életre kelt, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy a viselője. Ledöntött a földre, és a fogát csattogtatva rám nehezedett. Próbáltam a combomról levenni a pisztolyt, de akárhányszor próbáltam lenyúlni érte, a halott közelebb ért hozzám.
- Hazel! HOL VAGY? – kiáltotta egy hang. Erre egyre több hörgést hallottam meg. És nem olyanokat, mint akik kint tartózkodnának.
Ezeket a pillanatokat nem lehet szavakba önteni. Mindnyájan körül voltunk véve, abszolút az a forgatókönyv, amiben a zombik csoportjához pár tag csatlakozik. A vak sötétben nem láttam senkit csak ordibálást, egymás nevének kiáltását, hörgést, pisztolydurrogtatást. Nem forgott semmi az agyamban, egyedül az, hogy itt a vége mindennek. Végül is mit vártam? Hogy én leszek az a lány, aki ott lesz a túlélők között? Én? Hazel Murray? Aki a saját lábában megbotlik? Gyenge, nádszálvékony vagyok, rövid lábaim vannak, nem tudok gyorsan futni.
A karjaimban kezdett megfogyni az erő, a zombipajtim pedig nem szándékozott fáradozni, olyan erővel csattogtatta felém a fogait, hogy szinte már éreztem a húsomban a nyálát. És ekkor hirtelen világosságos lett. Ashtont láttam meg, aki a falnak dőlve próbálta ellökni maga mellől a holtat, miközben a villanykapcsolót megtalálta.
Ekkor egyre több fegyver hangját hallottam meg. Összeszorítottam a szemem, a karom bele is remegett, de lelöktem magamról a zombit. Mellém esett, én gyorsan felpattantam, majd a combfixből kihúztam a pisztolyomat. Az üres, holdkóros szemei közé vetettem a ravaszt, ahogy a filmekben szokás. Mint mondtam, béna vagyok az ilyesmiben, de most kivételesen egész jól eltaláltam a dolgot. A homloka tetejébe sikerült, körülbelül négy centiméterrel a tervezettnél. Nos, ez nem mindig helyes lépés, amikor egy csorda támad meg. Ezért kell kitapasztalnom. Szétnéztem, és nem az a látvány fogadott, mint vártam. Három darab zombi volt még bent, Mikey éppen az egyiknek a fejére taposott a bakancsával, ami azonnal szét is loccsant. Calum a hangárban lévő dobozhalmokra mászott fel, onnan célzott a holtra. Ash pedig egyszerűen a hatalmas tenyerével átfogta a zombi koponyáját, majd a falba verte. Luke fegyverrel a kezében apát őrizte. Lia a sarokba kuporodva, fülére tapasztott kézzel depressziózott. De Ginny… őt nem láttam sehol. Kétségbeesetten néztem körül.
- Hol van Ginny? – kérdeztem Luketól, aki apa sebét nézte. Nem érdekelt igazából már az sem, hogy a hangár bejáratát eszméletlenül dörömbölik a zombik. – GINNY! – kiáltottam. Csend, egyedül a hörgések zaja ütötte a fülemet. A szemem megtelt könnyel, de a dobozok felől neszt hallottam. Az egyik teteje felnyitódott. Ijedt, sírástól vörös szemű kislány kukucskált ki. Odaszaladtam, kihúztam a hatalmas kartonkockából, majd a babahajszálait kisepertem a szeméből, amik oly izzadtak voltak. Remegő szájjal pusziltam a füle fölötti selymes részre.
- Hazel, annyira féltem! – dőlt a kulcscsontomba. Szétnéztem, de csak vérfürdőt láttam. Mindenki lihegve ücsörgött egy-egy dobozon. Apu mellé húztam én is egyet, az ölembe ültettem a kislányt. A fáradt férfi szeme már csillogott.
- Le kell fertőtleníteni. – szólt Luke, miközben a kockás ingjéből letépett egy darabot, majd elkötötte apu kezén a sebet.
- Kösz, hogy vigyáztál rá… - suttogtam, majd a kék rengetegbe néztem. Még mindig elgyengülök, ha csak a szemébe kell, néznek. Haja most az izzadságtól a szempilláiba hullott, amit állandóan a kezével próbált kifésülni onnan. A fiú vállat vont, majd kissé elmosolyodott. – Én… azt hittem, itt van vége a dolgoknak. – mondtam végül.
- Sosem lesz vége, amíg engem látsz, érted, Hazzy? – csúszott közelebb, majd felvont a szemöldökét.
- De nem láttalak, vak sötét volt. – nevettem el magam. Luke is elmosolyodott, majd még közelebb jött, és gyengéden adott egy puszit. Aztán elvette tőlem Ginnyt, és megölelgette.
- Egyébként… mit szerettél volna még odakint mondani? – tette fel a kérdését a fiú. Aha, szóval emlékszik még.
- Jelentéktelen…- legyintettem. A fiú oldalra döntötte a fejét. Sóhajtva megadtam magam. – Luke, igazából te leszartad, hogy majdnem megöltek, inkább az érdekelt, hogy nehogy idejöjjenek a zombik… De az, hogy a fickó egy csövet tartott a fülem fölé, az nem érdekelt. – hadartam le gyorsan. A szőkeség megrázta a fejét, miközben a fürtjei jobbra-balra szédelegtek.
- Hazel, ez az ember teli volt komplexusokkal. Nem mert volna megölni. Egyszerű bandita, aki már beleőrült abba, hogy zombikkal van körülvéve. Egy gyenge, jelentéktelen személy volt. – mosolyodott el. Nem hagyott nyugodni a dolog, de inkább hagytam. Lia pityeregve, és a szemét dörzsölve sétált oda Michaelhöz.
- Majdnem meghaltunk! – dünnyögte vékony hangon.
- Ja. Majdnem. – válaszolt szűkszavúan a srác.
- Most mit fogunk itt csinálni? – kérdezte végül Calum.
- Ez egy kibaszott jó kérdés. – bólintottam. A hangár ajtaján már megjelentek a tenyérlenyomatok.
- Sietnünk kell! – sziszegte Mikey.
- De még is hová? Merre? – tettem fel a kérdésem. Magunk mögül ajtókilincs hangját hallottuk. Egyszerre kaptuk oda a fejünket. A hangár végében volt egy fehér ajtó. Onnan egy orra végéig letolt szemüveges, sötétbarna hajú, kontyolt lány kukucskált ki. Fehér köpeny volt rajta. Ijedt tekintetével mért végig minket. Ash felpattant, majd a fegyverét rászegezte.
- Ki vagy? – kiabált neki oda. A lány feltartotta a kezeit.
- É-én… Ro-Ros… Rosalya vagyok, i-itt vagyok kutató… k-kérlek ne lőj! – hebegett ijedten a lány. Feletettem magambana kérdést: Miért dadog mindneki, mikor megkérdzeika nevét? Lia is így mutatkozott be, tagmondatokba? WHY?! Nincs öt fejem, sem neonlibafos színű szemem, semmi okuk nincs erre…Michael nyugodtan felállt, majd letolta Ash kezét, hogy ne lőjön.
- Bandita vagy? – kérdezte a fiú.
- N… nem! Fogoly.
- Fogoly? – mondtuk egyszerre.
- A… cs-csapatom ku-kutatója voltam, mielőtt még megjelentek volna… aztán a banditák rátaláltak az állomásra, és kinyírtak mindenkit, kivéve e-engem… Az-az-azóta be vagyok ide zárva, és az általuk hozott halottak húsát kell tanulmányoznom… - sodorta a füle mögé a haját.
- Az én nevem Michael Clifford, és a másik három srác a bandám tagjai: Luke, Ashton és Calum. A vörösróka Hazel, a kicsilány pedig Ginny. Ja, és ő pedig Mia. – mutatott Liára. A lány megköszörülte a torkát.
- Lia vagyok. – mosolygott. Mikey feltette a kezét bocsánatkérően.
- Szia! – köszöntöttem Rosalyát. A lány alacsony volt, és borzasztó félénk.
- Nagyon örülünk neked, Rosalya, de azt hiszem, hamarosan ezek az acélajtók be lesznek törve, szóval… tudsz valami menekülési útvonalat? – vakarta a tarkóját Luke. A lánynak felcsillant a szeme, majd intett nekünk, hogy kövessük. Ash odaszaladt Lukehoz, hogy segítsenek apunak menni. A vérveszteség teljesen elgyengítette. Én felkaptam Ginnyt, és követtem a többieket. Az ajtón belépve egy komputerekkel teli szobába léptünk be, ahol egy lejárat volt. Rosalya becsukta magunk mögött az ajtót, majd lementünk egy laborba, ahol pipetták, és mindenféle szerszámok voltak, és millió fertőtlenítőszer tubus. Ja, és vagy tíz macska.
- Itt töltöm a napjaim nagy részét, teljesen zombi biztos. – fordult körbe izgatottan.
- És itt nem kapunk semmi fertőzést? – nézett a szerszámokra undorodva Calum.
- Igazából egyszer végeztem itt kutatást, és a szerszámokat elégettem, és legalább három liter fertőtlenítő kellett ahhoz, hogy végre megnyugodjak, hogy a laborom tiszta. – kezdte a szemüvegét tisztogatni a köpenye sarkával. Én leültettem a kislányt, aki figyelmesen nézelődött, az egyik sámlira, majd apuhoz siettem, aki ugyan csak le volt ültetve. Arca fal fehér volt.
- Rosa… ha hívhatlak így. – szóltam a lánynak, aki azonnal odasietett hozzám. – Tudom, nem orvosnak készültél, de talán segíthetsz nekünk az ügyben… - mutattattam meg apunak a sebét. A lány sarkon fordult, majd kivett egy táskából egy csipeszt, és felkapott egy üveg fertőtlenítőt, és egy gézcsomagot. Feljebb tolta a szemüvegét, és se perc alatt lekezelte a golyó által sebzett bőrt. Nem tudtam mit mondani, inkább megöleltem a lányt, aki félénken megveregette a hátam. Mikey közben egészen feltűnően nézett bennünket. Mellette Lia illegette magát, de a fiú csak Rosát figyelte. Elmosolyodtam, majd apának a vállára hajtottam a fejem.
- Szeretlek, apu. – suttogtam. Nem volt ereje válaszolni, csak a kezemet megsimogatta. Luke szemben volt velünk, egy pultnak dőlve figyelt minket. Mosolygott, büszkén.
Rosa teljesen életre kelt, sürgött forgott a laborban. Hozott egy doboz ellátmányt, amiben volt pár konzerv. Nem akartuk elfogadni, hisz nekünk is volt jócskán, de a lány ragaszkodott a dologhoz, úgyhogy felbontottuk őket. Én Ginnyvel osztozkodtam, kiskanállal etettem a lányt, aki szemben ült velem törökülésben. Így ültünk, mögöttem Luke, átkulcsolta a kezeit a derekamon, az állát pedig a fejem tetejére tette. Michael egy széken ücsörgött, mellette Lia aki végig fecsegett, de a fiú még mindig a kis professzorunkat figyelte. Calum a laborban lévő akváriumot nézegette, és a benne lévő halakat terrorizálta például úgy, hogy kopogtatott az üvegen, amitől riadtan elúsztak a kis pajtijai. Ashton hisztizett egy kicsit, mert Rosának nem volt gumicukra, de végül kissé duzzogva de belátta a helyzetet.
Már esteledett, mikor egy újabb dobozt tolt be a szemüveges lány a laborba. Tele volt könyvekkel, amik porosak voltak. Egyesével pakolászta ki őket, majd az aljáról egy szürke, vastag füzet került elő.
- Az mi? – kérdeztem.
- Megnézhetném? - mutattam a rá. Rosa gyorsan leírt még pár szót, majd összecsukva a lapokat, átadta nekem. Az első oldalon nyitottam ki.
Dátum: 2014. május 7.
Idő: 12:54
Hely: Ausztrália, Sydney
Távolság a lakhelyemtől: 500 km
Részletek: A rádióvevőből hallotta Henry a történteket. A fővárosban ezen a héten a harmadik alkalommal történt meg az eset, miszerint a család valamely tagja rátámadt a többiekre. A legutóbbi esetben a szomszédok fülsüketítő segélykiáltásokat hallottak, napokig nem mertek kimenni a házból. Egy nap távcső segítségével átnéztek az elhúzott függönyön, és meglátták a kisfiút, a vérében feküdve, hiányzott a bal keze. Azonnal kihívták a rendőröket, akik felfedeztek a házban egy kislányt, akinek a belső szervei hiányoztak, valamint az édesanyát, akin erős zúzódások voltak, de rajta csak egy golyó által szerzett sebhelyt találtak a jobb halántékon. A családfőt nem találták a házban. A többi eset is ehhez hasonló volt. A testeket elvitték boncolni, és a patológiát elvégző mester másnapra erős lázzal kelt fel, hányással, hasmenéssel. Harmadnapra „meghalt”.
Végrehajtott óvintézkedések: Henry és Thomas elindult kiegészíteni az ellátmányt. Noah és Heidi elkezdték élesíteni a bozótvágókat, valamin újratölteni a fegyvereinket. Én átnéztem a gyógyszerellátmányt, valamint feljegyeztem miből kell begyűjtenünk, mielőtt elszabadul a pokol. A főváros 500 km-re van tőlünk, és eddig 3 zombi, plusz a fertőzött személyek bolyonganak a városban.
Ha a járvány eléri az 1-es kategóriát, azaz a zombik száma egy és húsz között van. Mihelyst tizenöt főre szaporodnak, elindulunk a bázisra. Addig is folyamatosan hallgatom a rádiót.
Lezsibbadva olvastam a sorokat, tovább nem is mertem olvasni.
- És egy nap nem tért vissza se Thomas, se Henry… helyettük banditák jöttek, fegyverekkel, végtelen ellátmánnyal… - nyelt egy nagyot a lány. – Mi Heidivel behúzódtunk ide, hogy ne találjanak meg minket, Noah pedig a hangárban őrködött. De aztán halálra kínozták… - mesélte tovább a történetét semmitmondó tekintettel.
- És a másik lány? Mi történt vele? – kérdezte Ashton.
- Nem bírta tovább. Egész nap csak sírt, fülét befogva, a sarokban. Egy reggel arra ébredtem, hogy odafent a hangárban sikítozik valaki. A banditák odacsalogattak valamennyi halottat, hogy felfaljanak minden élőt, aki arra téved. – köszörülte a torkát a lány, majd a szemüvegét ismét törölgetni kezdte.
Elszörnyedve hallgattuk a történteket. Sokáig néma csend volt a laborban, mindaddig, míg Michael oda nem sétált Rosához, majd beszélgetni nem kezdtek. Lia szúrós szemmel nézte őket. Én közben a Járványnaplót olvasgattam. Rosalyát nem sokkal később megtalálták, miután Heidit felfalták a zombik. Igazából vele nem tettek semmit, mert túl félénk volt ahhoz, hogy ne engedelmeskedjen. Estére járhatott már, mivel a szemeim kezdtek elnehezedni. Hátrafordultam Lukeyhoz.
- És most? Mi tévők legyünk? – suttogtam, miközben nyújtózkodtam. A fiú a ujjáról rágcsálta a bőrt, idegesen.
- Fogalmam sincs. – bökte ki az orra alatt. – Azzal, hogy körbe akarom utazni a világot, téged veszélyeztetlek, kicsim. – túrt a hajába. A kicsim megszólításon kirázott a hideg.
Összeszorítottam a szemem, majd megráztam a fejem.
- Ilyen meg se forduljon a fejedben, érted? Emiatt vagyok itt… hogy végig
csináljuk ezt az egészet. Együtt. – bólintottam rá. A fiú nagyot sóhajtva
magához szorított, majd belepuszilt a hajamba. Már majdnem elaludtam.
- Tudod te érezni a szívemet?– kérdezte végül. Kipattant a szemem, a pupilláim kitágultak. Nem értettem a kérdést.
- Tessék? – ráncoltam össze a szemöldököm.
- Semmi. Aludj jól. – nevette el magát szánalmasan, majd a fejemet simogatni kezdte.A hasamnál összekulcsolta a kezeit. A kötése már kezdett leválni a csuklójáról.
- Hogy van? - szólaltam meg. Egyből levette, miről van szó, mikor meglátta a tekintetem, mit is nézek.
- Nem érdekel. Szeretlek, Hazel. - puszilta meg újra a fejem búbját.
- Engem meg a hazugságaid nem érdekelnek... Annyira zavaros ez az egész... - dünnyögtem.
- Egy dolog idegesít még is. Amikor még otthon voltunk, akkor mikor megpillantottam a borotvámat, a pengék helyére a te fejedet képzeltem el. Szerintem orvoshoz kéne fordulnom... - vakargatta a halántékát. Hátrafordultam, és kikerekedett szemekkel néztem rá. - De higgy nekem, a világ legszebb borotvája volt, a "Hazotva" - nevette el magát.
- Hazotva? - kérdeztem.
- Ja. Hazel, és a borotva átmenete. - mondta egyszerűen.
- Akkor mi vagyunk Luzel? Vagy Hake? - röhögtem fel.
- Pontosan... - dőltette hátra a fejem, majd megcsókolt.
- Tudod te érezni a szívemet?– kérdezte végül. Kipattant a szemem, a pupilláim kitágultak. Nem értettem a kérdést.
- Tessék? – ráncoltam össze a szemöldököm.
- Semmi. Aludj jól. – nevette el magát szánalmasan, majd a fejemet simogatni kezdte.A hasamnál összekulcsolta a kezeit. A kötése már kezdett leválni a csuklójáról.
- Hogy van? - szólaltam meg. Egyből levette, miről van szó, mikor meglátta a tekintetem, mit is nézek.
- Nem érdekel. Szeretlek, Hazel. - puszilta meg újra a fejem búbját.
- Engem meg a hazugságaid nem érdekelnek... Annyira zavaros ez az egész... - dünnyögtem.
- Egy dolog idegesít még is. Amikor még otthon voltunk, akkor mikor megpillantottam a borotvámat, a pengék helyére a te fejedet képzeltem el. Szerintem orvoshoz kéne fordulnom... - vakargatta a halántékát. Hátrafordultam, és kikerekedett szemekkel néztem rá. - De higgy nekem, a világ legszebb borotvája volt, a "Hazotva" - nevette el magát.
- Hazotva? - kérdeztem.
- Ja. Hazel, és a borotva átmenete. - mondta egyszerűen.
- Akkor mi vagyunk Luzel? Vagy Hake? - röhögtem fel.
- Pontosan... - dőltette hátra a fejem, majd megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése